Szoftverfejlesztők: Mike Singleton

4 csillagos Cikk értékelése: 4,75 (20 szavazatból)

Az "éjfél ura" 1951 született Angliában. Átlagos srác volt, bár akkor még nem voltak, olyan "megszállottak", mint mi, ezért nem valami érdekes számunkra a fiatalkora. Felnőttként általános iskolai angoltanár lett belőle, bár egyetemi évei alatt írt novellát is. Csak ezután lett vérbeli megszállott, mert egy bizonyos (még szőrtelen) Clive Sinclair megépítette a ZX80-ast és elkapta őt is a gépszíj. Elkezdett rá kisebb akciójátékokat irogatni, de közben rájött, hogy a Commodore házikedvencét többen fogyasztják, ezért átírta arra a géptípusra is a játékait. Meglepően zsonglőrködött a rendelkezésére álló 750 bájttal. Ötleteivel fel is kereste azt a bizonyos szőrtelen sátánt is, aki rengeteg brit megrontásáért felelt gépeivel. Beutalót kapott Cambridge-be, ahol többedmagával elkészíthette ZX81-re a Game Pack One "csomagot". Mivel a játék(ok) úgy 90000 példányban keltek el, Mike 6000 fonthoz jutott, ami már akkor se volt kis pénz.

A monda szerint ebből a pénzből vette Singleton a megjelenés idején első Spectrumját, amire rögvest sikerült is pár egyszerűbb játékot összedobnia, mint a Shadowfax és a Siege. Az előbbiben egy fehér lovon vágtató Gandalfot alakítottunk, aki nagymerészen nazgulokra vadászott, míg utóbbiban, a játék nevéhez méltóan, ostromolni kellett. A Shadowfax paripája meglehetősen élethű animációval rendelkezett, amire Mike azt mondta, hogy Eadward Muybridge híres századfordulós lovas mozgóképe ihlette. Nem ezek a játékok hozták meg az igazi hírnevet számára, Mike fejében egy sokkal monumentálisabb játék körvonalazódott, ahol egyesíthette a stratégiai-, kaland- és szerepjátékokat.

The Lords of Midnight

Singleton első igazi nagy dobása ez a játék, ami már megjelenésének évében (1984) kultjáték lett a Speccysek között. A Crash folyóiratnak adott interjúja szerint a játék egy újfajta "ál-3D-s" térábrázolási technikán alapult, amit ő Landscaping-nek nevezett. Ennek a technológiának köszönhetően több mint négyezer helyszínt hozhatott létre. A grandiózusos tájhoz ugyanilyen kaliberű sztori dukált, ezért Mike a hozzá oly' közel álló Tolkien műveiből vett ihletet. A játékban szabad lordokból hatalmas sereget kellett toboroznunk, hogy legyőzhessük Doomdark boszorkánykirály seregeit. Míg a várakkal, tavakkal, dolmenekkel teli tájban barangoltunk váltakoztak a nappalok és éjszakák. Doomdark seregei éjjel aktivizálták magukat és ekkor minden katonát lebénított a boszorkánykirályból áradó jeges félelem. Programozói részről a legnagyobb feladat volt a játék beletuszkolása a kis gumibillentyűs memóriájába. A szabad bájtokért való harc keserves volt és Mike el is árulta a Retrogamer 4. számában, hogy el kellett távolítania a térkép alsó 3 sorát, hogy az így nyert 384 bájtot értelmesebb célokra fordíthassa. Egy évvel később el is készült a játék folytatása a Doomdark's Revenge, ami monumentálisabb lett az elődjénél. Immáron száz karaktert irányíthattunk, a lordok pedig fel-alá járkáltak a birodalomban ügyes-bajos dolgaikat intézve és egymással csatázva. A trilógia utolsó része, az Eye of the Moon, a rajongók bánatára sosem készült el.

Singleton még három érdemleges játékot írt az aranykorban. A Dark Spectre-ben, mely nagyban hajazott a Lords of Midnightra, a Nyugati Szigetek urát kellett legyőznünk a Sötét Jogar hatalmi szimbólum megsemmisítésével. Ehhez ismét nagy csapatokat kellett toboroznunk, valamint különféle küdletéseket elvállalnunk. A játék érdekessége az volt, hogy lehetett ún. play by mail módszerrel is játszani: a játékosok lépéseiket ZX Microdrive cartridge-on beküldték a Beyond céghez, Mike pedig visszaküldte nekik a történések eredményeit.

A következő alkotás a J.R.R. Tolkien's War in Middle Earth, melyet már a Melbourne House adott ki '88-ban, mert a Beyond addigra megszűnt. Ebben az alkotásban végre kiélhette magát Mike. A játékban a karaktereket, hadegységeket egy térképen irányítottuk (stratégia), miközben a Mordor felé vonuló Frodót és csapatát gyönyörű digitalizált hátterek előtt mozgattuk (kalandjáték).

Végül a Midwinter következett, ami egy posztapokaliptikus jövőben játszódott ahol egy becsapódott aszteroida okozott nukleáris telet. John Stark kapitány szerepében kellett tevékenykednünk, hogy egy despota főhadiszállását felrobbantsuk. Ehhez egy óriási, fagyott világot kellett bejárnunk sílécen, gyalog, vagy más eszközökön. Feladatainkhoz hozzátartozott az újoncok toborzása és különböző gerillaakciók végrehajtása.

Hogy a cikk végére belekeverjek pár magyar "sztárt" is, idézek pár sort Kiss Laci (alias CoVboy) Beregi Tamásnak (Berrr) adott interjújából mikor szóba került a Lords of Midnight: "Hogy volt az a játék felépítve! Real-Time Stratégia, kaland- és szerepjáték 48kbyte-ban. Egy Gyűrűk ura-történet volt az egész. És egyetlen ember írta, egyetlen ember! Azt gondoltad: ez egy ufó. Ilyet ember nem tud megcsinálni..."

Játékai

Program neve Kiadó Év Fejlesztő(k)
3 Deep Space Postern Ltd 1983 Mike Singleton
Shadowfax Postern Ltd 1983 Mike Singleton, Sean Logan
Siege Postern Ltd 1983 Mike Singleton
Snake Pit Postern Ltd 1983 Mike Singleton
Doomdark's Revenge Beyond Software 1984 Mike Singleton
Lords of Midnight, The Beyond Software 1984 Mike Singleton
Dark Sceptre Firebird Software Ltd 1987 Beyond Software, Maelstrom Games Ltd (Mike Singleton, David Gautrey, Alan Jardine)
Throne of Fire Melbourne House 1987 Consult Computer Systems (Mike Singleton, James Bagley, D. Sharpe)
War in Middle Earth Melbourne House 1989 Maelstrom Games Ltd (Mike Singleton)