|
1982-1984
Az Imagine Software céget 1982-ben alapították a korábbi Bug-Byte tagok Mark Butler, David Lawson és Eugene Evans Liverpoolban. Mark és Eugene korábban a Microdigital-nál dolgoztak, az első brit számítástechnikai kereskedő cégnél.
Az Imagine jópár sikeres játékot dobott piacra főként Vic-20 és ZX Spectrumra, mielőtt pénzügyi gondokba keveredtek. A pletykák szerint már 1983 decemberében jelentkeztek a pénzügyi problémák, amikor is 50000 fontos hirdetési számlát nem fizettek ki, majd következő évben további hirdetési, és kazetta másolási számlák maradtak kifizetetlenül. A játékok jogait ekkor már el kellett adniuk a Beau Jolly számára, hogy némi pénzhez jussanak.
Végül 1984 július 9-én felszámolták a céget, a játékok jogait továbbra is a Beau Jolly birtokolta, míg az Imagine márkanevet az Ocean vette meg és adott ki ezen a néven arcade konverziókat. A korábbi programozók a Psygnosys-t és a Denton Designs-t alapították meg.
A cég 1984-ben adta ki utolsó saját játékát, de 1989-ig az Ocean vitte ezt a nevet, és adta ki a coin-op konverziókat. Az 1984 előtt kiadott játékaik a következők voltak:
| Program neve |
Kiadás éve |
Fejlesztő(k) |
| Arcadia |
1982 |
David H. Lawson |
| Ah Diddums |
1983 |
David H. Lawson |
| Alchemist |
1983 |
Ian Weatherburn, Paul Lindale |
| Jumping Jack |
1983 |
Albert Ball, Stuart C. Ball |
| Molar Maul |
1983 |
John Gibson, Steve Blower |
| Schizoids |
1983 |
David H. Lawson |
| Stonkers |
1983 |
John Gibson, Paul Lindale |
| Zip-Zap |
1983 |
Ian Weatherburn |
| Zzoom |
1983 |
John Gibson, Mark Butler, Steve Blower |
| B.C. Bill |
1984 |
Eric the Bear, Steve Cain |
| Cosmic Cruiser |
1984 |
Steve Lavache, Steve Cain |
| Pedro |
1984 |
Creative Technology Group Ltd (Frank Johnson), Steve Cain |
Kiadatlan játékaik
A Comic Bakery, ami egy igen vicces "pékszimulátor" sajnos már nem készült el Spectrumra, pedig egészen kellemes kis játék volt. (C64 verzió itt!)
A Psyclapse és a Bandersnatch, amik koruk átütő tudású megajátékai lettek volna szintén nem készültek el. Extra hardver kiegészítőkkel szerették volna tovább feszegetni a gépek határait. Még jó hogy valakinek sikerült megvenni pár Commodore 64-es munkalemezt, és valamit kiszedni a meglévő anyagokból, hogy legalább egy halvány lila kép legyen róla, mire is gondoltak akkoriban. (További infót itt találtok róla!)
1984-1989
Az Ocean korszak alatt ezen a néven már szinte csak coin-op játékokat adtak ki. Lehet vitakozni azok eredetiségéről, de a coin-op játékok konverziójának vitathatalan előnye volt, hogy jó grafikával és élvezetes játékmenettel voltak megáldva, még akkor is, ha néha csak örökélettel lehetett eljutni a második pályáig, mert a játék "pénzzabáló" mivolta a konverziók során is megmaradt.
Az játékok között ott a Renegade sorozat, az Arkanoid sorozat, a nagy kedvencem a Mikie, de a Rastan, az Athena, a Ping-Pong és a Terra Cresta is igencsak ott volt a szeren. Nem hiába, coin-op játékok.
| Program neve |
Kiadás éve |
Fejlesztő(k) |
| Hyper Sports |
1985 |
Jonathan M. Smith |
| Mikie |
1985 |
Jonathan M. Smith, Martin Galway, F. David Thorpe |
| World Series Baseball |
1985 |
Platinum Productions (Ian Morrison, David J. Anderson), F. David Thorpe |
| World Series Basketball |
1985 |
Platinum Productions (Ian Morrison, David J. Anderson), F. David Thorpe |
| Yie Ar Kung-Fu |
1985 |
Brian Beuken, F. David Thorpe, Martin Galway |
| Galivan - Cosmo Police |
1986 |
John Gibson, Karen Davies |
| Green Beret |
1986 |
Jonathan M. Smith, F. David Thorpe |
| Konami's Golf |
1986 |
Choice Software Ltd (CT) |
| Konami's Tennis |
1986 |
Choice Software Ltd |
| Movie |
1986 |
Dusko Dimitrijevic, Dragoljub Andjelkovic, F. David Thorpe |
| Ping Pong |
1986 |
Bernie Duggs, Jonathan M. Smith, Martin Galway |
| Super Soccer |
1986 |
David J. Anderson, R.C.D., Ronny Fowles |
| Terra Cresta |
1986 |
Jonathan M. Smith, Ronny Fowles, Martin Galway |
| Yie Ar Kung-Fu II |
1986 |
James Software Ltd (Julian Horn) |
| Arkanoid |
1987 |
Probe Software Ltd (Mike Lamb, Ronny Fowles, Mark R. Jones) |
| Athena |
1987 |
Andrew P. Deakin, Ivan Horn, Martin Galway |
| Legend of Kage |
1987 |
Gary Knight, Simon Butler |
| Mag Max |
1987 |
Gary Knight, Mark R. Jones, Simon Butler |
| Psycho Soldier |
1987 |
Source Software Ltd (Ross Harris) |
| Renegade |
1987 |
Mike Lamb, Ronny Fowles, Fred Gray |
| Slap Fight |
1987 |
Probe Software Ltd (Nick Bruty) |
| Arkanoid - Revenge of Doh |
1988 |
Mike Lamb, Ronny Fowles, Gari Biasillo, Mark R. Jones |
| Dragon Ninja |
1988 |
Paul Owens, Mark R. Jones, Bill Harbison |
| Guerrilla War |
1988 |
Sentient Software Ltd (Andrew Postlewhite, Clive Paul, Jonathan Dunn) |
| Rastan |
1988 |
Icon Design Ltd (Tom Lanigan, Paul Murray, Jas C. Brooke, Ed Knight) |
| Target: Renegade |
1988 |
Mike Lamb, Dawn Drake, Jonathan Dunn, Gari Biasillo |
| Typhoon |
1988 |
Steve Lamb, Alison Jeftha, Jonathan Dunn |
| Vindicator, The |
1988 |
Paul Owens, Mark R. Jones, Jonathan Dunn, Simon Butler |
| WEC Le Mans |
1988 |
Sentient Software Ltd (Mike Lamb, John Mullins, Jonathan Dunn, Bill Harbison, Alick Morrall) |
| Renegade III |
1989 |
Andrew P. Deakin, Ivan Horn, Jonathan Dunn |
| Victory Road |
1989 |
Paradise Software (David Shea, Chris Edwards) |
források:
Wikipedia
World of Spectrum
|