Szoftver: Minden 7-re 1 játék - Ghost Castle 2

5 csillagos Cikk értékelése: 5,00 (6 szavazatból)

(A képre kattintva ki is próbálhatod egy java emulátorban!)

Kiadás: The Bog Grothers, 2010
Besorolás: akció-kaland
Géptípus: ZX Spectrum 48K
Speccyalista Toplista: Még nem került fel a listára.
Eredeti ár: ingyenes
(mai árszinthez viszonyítva 0 Ft lenne)

Az első rész után fél évvel a R3PLAY 2010-re megjelent a második rész, az alkotócsapat kiegészült Mister Beep-pel és változott a műfaj: logikai helyett mászkálós akció-kaland lett.

Miután Gene-nek az első részben sikerült elszöknie a szellem-kastélyból, folytatja a kutatást, hogy megtalálja az elveszett testét rejtő kriptát. A kastélyt egy sötét erdő veszi körül, jobban végiggondolva nem is erdő, hanem egy temető, amit részben benőtt a növényzet, ugyanis lépten-nyomon sírköveket láthatunk. Bolyongásunk közben az erdő, vagyis temetőlakó állatok próbálnak minket hátráltatni, ellenségeink egyébként szimpatikus kis állatok lennének, de évszázadokkal ezelőtt el lettek varázsolva, azóta vérszomjas fenevadak. Komoly fegyverünk nincs ellenük, csak egyfajta kristályport szórhatunk rájuk, ami néhány pillanatra elkábítja őket, ilyenkor nyugodtan átlibbenhetünk felettük. Elsődleges feladatunk az életben, pontosabban szellemlétben maradásunk mellett, hogy megkeressük a feltámadás amulettet. Hogy azt miként tegyük? Előbb még meg kell említeni pár dolgot: egyrészt a fák között találhatunk kincseket (ha felvesszük, akkor nő a pontjaink száma), gyümölcsöket (energiánk növelésére jók) és a legfontosabb: lila ládikát, ezek felvételekor egy kérdőjel megjelenése után meglátjuk, hogy mi a láda tartalma, lehet:
  • lekenyerezésre való tárgy (kereszt, kard, virág): ezek mind egy-egy kriptaőr megvesztegetésére használhatók
  • brutalizálásra való tárgy (kalapács)
  • az első részben is alkalmazott pénzfeldobós módszerrel nyerhetünk egy plusz életet
  • semmi
Visszatérve az amulettre: az amulettet (a játékképernyő jobb alsó sarkában láthatjuk, kezdetben sötétkék angyalalak) három darabra vágták és három egymástól távol lévő őrzött kriptában ládába zárták. A fentebb említett lekenyerezésre való tárgyak segítségével juthatunk túl a megvesztegethető őrökön. Miután megszerzünk egy amulett darabot, a jobb alsó sarokban lévő angyal megfelelő része fehérre színeződik. A teljes amulett tulajdonba vétele és a már fentebb említett kalapács (ezzel verjük szét saját sírkövünket) megtalálása után boldogan röpködhetünk saját kriptánk felé, vár minket a feltámadás! Azaz csak várna, mert a rögtönzött exhumálás sikertelen, a testünk eltűnt, folyt. köv.: Ghost Castle 3!

Értékelés:

Pozitívumok:

  • Nagyon szép, színes figurák, hátterek
  • Jó zene, korrekt hanghatások
Negatívumok:
  • A túl nagy játéktér miatt egysíkúvá, unalmassá válik a feladat
  • Érdekesen haladunk át felfelé a következő képernyőre, még a fák lombozatánál is manőverezni kell, holott elvileg a földön, a lomb alatt mozgunk...

Ötlet:
Grafika:
Hang:
Kezelhetőség:
Nehézség:
Időtállóság:

Visszalépés az előző oldalra