Szoftver: Térhatású Spectrum játékok

4 csillagos Cikk értékelése: 4,71 (14 szavazatból)

Bevezetés

Napjaink 3d megjelenítőinek korszakában, a shutter glasses (kitakarós elven működő szemüvegek, a monitoron képcserével) korában nem szabad elfelejtenünk a korai próbálkozásokat. Gondolná valaki, hogy már a Spectrum idejében is volt ilyesmire példa?

Technikai alapismeretek

A 3d megjelenítéshez csupán egy dologra van szükségünk, ez pedig nem más, mint az, hogy a két szem két különböző képet kapjon. Ez fapados módszerrel a piros-kék, vagy piros-zöld szemüveggel oldható meg. Az ilyen képeket hívják anaglyph képeknek, és a szemüveget anaglyph szemüvegnek.


1. ábra - Amfiteátrum [piros-kék (cián)] (forrás: varak3d.hu)

Megjelenítési módszerek

A működés szempontjából az anaglyph képek tovább bonthatók arra, hogy milyen elven is működnek. Mindkét esetben a piros rajzolat a kék szemüveglencsén, illetve a kék rajzolat a piros lencsén egymást kiegészítve fekete színné áll össze, a kérdés már csak az, hogy mi az alapszín. Ha az alapszín (háttér) fehér, akkor a fekete vonal lesz a megrajzolt kontúr az adott lencsén, míg ha az alapszín (háttér) fekete akkor az adott kontúr éppen hogy beleolvad a háttérben, tehát eltűnik. Az első megoldás jellemző a nyomtatot anyagokra, mint például a képregények, illetve online a fényképek, míg a második megoldást jellemzően a számítógépes játékok esetében használják. Az alapszín tisztázása lényeges a képelőállítás szempontjából, a közös, két színnel egymást fedő kontúrok fehér alapszín esetén feketék, míg fekete alapszín esetén fehérek (világosak).


2. ábra - Fehér és fekete alapszín különbsége szemüvegen keresztül

Zöld vagy kék lencse?

Hogy miért alakult ki így, nem tudni, de manapság már csak a piros-kék (cián) szemüveg az elterjedt, míg korábban a piros-zöld is gyakori volt. Érdekes módon jellemzően az amerikai területen a zöld, míg európai területen a kék szemüveges kép volt a jellemző, így igazán jól látható, hogy ahol a zöld volt a piros párja, az elsősorban amerikai befolyással készült, míg ahol a kék volt a piros párja, ez európai befolyást jelent.

Colorcode 3D

Ez az az anaglyph típus, amit 2000 környékén dobtak piacra, és szabadalmaztatott megoldás. Kék és borostyán szűrővel dolgozik. Ilyet éppen ezért nem is használnak túl rég, de a teljesség kedvéért erről is egy pár szót:

  • Az egyik szemnek szóló képből eltávolítják a kék színt.
  • A másik szemnek szóló képből súlyozott átlaggal (R 0,15; G 0,15; B 0,7) egy monokróm kék képpé konvertálják, és ezt visszaillesztik másikba.
Így a színvilág megőrződik, és csak a háttérben lesz szellemkép effektus. (további információ)

Hol szerezhetünk be szemüveget?

A játékokhoz természetesen jól jöhet egy szemüveg beszerzése (már ha épp nincs kéznél), az alábbi címeket tudom ajánlani. Az elsőnél azt hiszem a legolcsóbb minden, de néha szétesik az oldal kép, másodiknál pedig rögtön az a link nyílik, hogy mire használhatjuk még a megvett szemüvegünket.

[3-dbolt.hu] [3dszemuveg.hu] [varak3d.hu]

Egyéb előkészületek

Ha anaglyph játékkal akarunk játszani, jó, ha színes TV (mert csak azon fog menni) fényerőben, színtelítettségben és kontrasztban bőszen csavargatható. Általában úgy kell beállítanunk, hogy az egyik lencsével adott színt lássuk, de a másikat nem.

    Fehér háttér esetén:
  • Piros lencse takarja a pirosat, az nem látszik, kék lencse piros vonallal fekete színt ad ki, és látszik.
  • Kék lencse takarja a kéket, az nem látszik, piros lencse kék vonallal fekete színt ad ki, és látszik.
    Fekete háttér esetén:
  • Piros lencsén látszik a piros vonal, kék lencse piros vonallal fekete színként beleolvad a háttérbe.
  • Kék lencsén látszik a kék vonal, piros lencse kék vonallal fekete színként beleolvad a háttérbe.
No, de lássuk végre a játékokat! :)


3-DEEP SPACE

Az egyik - ha nem a világon az első - 3D program egy játék, ami a legendás Mike Singleton keze munkáját dicséri.

A játék annyira az első 3D játékként volt reklámozva, hogy nem is találtak ki neki szerintem semmilyen sztorit. "Nincs történet, nincs cél, nem is szép, de technikailag ott van" - lehetett a kor reklámszövege.
A feladat egyszerű, ami szembjön azt azonnal kilőni. A képernyő alján lévő két űrhajó céljára ezidáig nem sikerült rájönnöm, de azért sok gyakorlással akár a mellékelt képernyőn látható pontszám is elérhető. :)

Érdekességnek mindenképp ajánlom a retro játékok megszállottjainak, hisz valóban érdekes a 3D megoldás, de hogy használhatatlan, az is tuti. Bár a kazetta borítója alapján piros-kék szemüveggel szállították (legalábbis az Egyesült Királyságban), így végképp érthetetlen, hogy az alapszín miért lett mégis piros-zöld.
Nagyon sokat dobna rajta, ha valaki kicserélné a színeket, benne, esetleg konfigurálhatóvá tenné. Zöld helyett kéket, sárga helyett lilát. Itt a lehetőség egy first release bugfix-re!

Az irányítás katasztrófa. Egyszerre 6 gombot kellene használni. Az I-J gombok a fel le, a Q-W gombok a Z irány (azaz bele mélyebbre a képernyőbe), míg az O gombbal lövöldözhetünk, és a P gombbal teljes képernyős Elite után Engergiabombának nevezhető mindent megsemmisítő dolgot csinálhatunk.

Érdekesség még, hogy Mike Singleton megcsinálta ezt a játékot Commodore 64-re is, ahol ez sokkal csúnyább ugyan, de legalább piros-kék szín alapú lett. És, hogy tovább fokozzuk ezt Crash or Crush néven egy még gusztustalanabb 3D anaglyph játéka is volt szintén Commodore 64-re.

Összefoglalva, Singletontól jó próbálkozás ez, de azért mégiscsak gyenge megvalósítás, mindenesetre ne felejtsük el az évszámot.

Értékelés:
Ötlet:
Grafika:
Hang:
Kezelhetőség:
Nehézség:
Időtállóság: hát ide vajon mit írjunk? :)


WANDERER 3D

A másik 3D program szintén egy játék, ezúttal egy lövöldözős, kereskedős. A 3D anaglyph része elég jól eltalált, ellenben az összes többi nem, egy gyenge és bugyuta Elite klón.


A 3D opciót két külön frame-ben csinálja, ezért a két screenshot.

A sztori röviden: a gonosz Vadd-ok elfoglalták a csillagrendszert, és őket kell megdönteni. A bolgyórendszer közepén a Vadd főbolygó található, de oda csak akkor juthatunk, ha van egy Mega Disrupter-ünk, amit egy fekete lyukon átrepülve tudunk megszerezni, ha már van 4 sima Disrupter-ünk. A bolygókon meg kártyázás egy kicsit érthetetlen és nehéz.

A feladat két részből áll, egyszer az űrben lövöldözzük a szokásos mindig egy irányból érkező cuccokat, és ezzel Ability pontokat gyűjtünk. Sok Ability pont lehetővé teszi, hogy a fekete lyukakba is belemásszunk. Egy bolygóra érve kezdődik a kártyacserélgetés fázis, ami hogy ne legyen egyszerű idegen szimbólumokkal jelzett kártyákról szól, a lényegére természetesen nem sikerült rájönnöm.

Az irányítás rendben van, ráadásul használhatunk joystick-et, Kempstonnal biztosan megy. Ezen kívül még gyorsítást, lassítást, pause-t és teljes fordulatot kell beállítanunk.

Összefoglalva, a 3D szép, a lövöldözés egy idő után uncsi, a kártya meg érthetetlen. Ez bizony fuccs. :)

Értékelés:
Ötlet:
Grafika:
Hang:
Kezelhetőség:
Nehézség:
Időtállóság: hát ide vajon mit írjunk? :)


How To Be A Complete Bastard
(Kiegészítés: MilkSoft és Pgyuri)

... És végül egy poén!
Emlékeztek még rá, hogy a How To Be A Complete Bastardban lehetett 3D pöttyöket (3D Specks) találni?
Ha használtuk, akkor az egyik kép piros a másik pedig zöld lett? :-) Ugye ebben a játékban úgy oldották meg a 3D-t, hogy a képernyő két részre volt osztva. Mindkét képen ugyanazt láttuk, de az egyik 90 fokkal el volt forgatva a másikhoz képest...