Heti cikk ajánlataink voltak...


Spectrum emuláció EP-n

2012. 4. hét
Írta: Zozosoft
A Spectrum emuláció első lépésének az a útmutató tekinthető amit a Enterprise cég adott ki a szoftverfejlesztőknek, azzal a céllal, hogy Spectrumra fejlesztő programozók Enterprise-ra is adják ki a programjaikat. Ebben a dokumentumban leírták, hogyan kell a Spectrum-os memóriakonfigurációt és képernyő felépítést előállítani, valamint útmutatást adtak, hogyan kell a billentyűzet és hangkezelést megoldani, valamint az attribútumbájt kezelést módosítani. Ennek eredményeként született meg sok tucat Spectrum játék gyári EP-s kiadása, majd később sok száz nem hivatalos átirat.



Minek nevezzelek?

2011. 47. hét
Írta: Kiki
Talán sokan nem tudjátok, hogy az általunk félistenként szeretett és tisztelt Sir Clive közvetlen felmenői, oly sok Nobel-díjas tudóshoz, kutatóhoz, béke és harcoshoz hasonlóan magyar származásúak voltak.
Angliában tradicionálisan szorosak a családi kötelékek, így a kis Clive egészen a húszas éveinek a közepéig a szüleivel együtt élte mindennapjait.



MySpeccy.org helyzetjelentés

2011. 30. hét
Írta: Pgyuri
A készítők nagyon magára hagyták oldalukat. A játékok hozzászólásai már hemzsegnek a kártékony html kódoktól, reklámoktól, új játék már több, mint egy éve nem került fel, a régiekkel is csak kevesen próbálkoznak. Az elmúlt 14 hónap alatt 2057-el bővült a játékmenetek száma, ami napi 5 próbálkozásnak felel meg.



Mike Singleton bemutatása

2011. 10. hét
Írta: DonCortio
Az "éjéfél ura" 1951 született Angliában. Átlagos srác volt, bár akkor még nem voltak, olyan "megszállottak", mint mi, ezért nem valami érdekes számunkra a fiatalkora. Felnőttként általános iskolai angoltanár lett belőle, bár egyetemi évei alatt írt novellát is. Csak ezután lett vérbeli megszállott, mert egy bizonyos (még szőrtelen) Clive Sinclair megépítette a ZX80-ast és elkapta őt is a gépszíj. Elkezdett rá kisebb akciójátékokat irogatni



Beszámoló a 2007-es Speccyalista Napról

2011. 7. hét
Írta: Bali
2007-ben hihetetlen elszántsággal és hittel készültünk a szokásos éves Speccyalista Napunkra, nem véletlenül hisz ekkor ünnepeltük a Speccyalista Baráti Kör 10. születésnapját. Rengeteg ötlet kavargott a fejünkben már kezdetben is, és persze sok munkát is fektettünk a szervezésbe, mert méltóképp szerettük volna megünnepelni ezt a nevezetes alkalmat. Így utólag még magunk is meglepődtünk, hogy a szerencsének is köszönhetően szinte minden összejött.



Imagine Software bemutatása

2011. 4. hét
Írta: Victory és Bali
Az Imagine Software céget 1982-ben alapították a korábbi Bug-Byte tagok Mark Butler, David Lawson és Eugene Evans Liverpoolban. Mark és Eugene korábban a Microdigital-nál dolgoztak, az első brit számítástechnikai kereskedő cégnél.

Az Imagine jópár sikeres játékot dobott piacra főként Vic-20 és ZX Spectrumra, mielőtt pénzügyi gondokba keveredtek.



Magyar fejlesztők felkutatása

2011. 2. hét
Írta: Pgyuri
Kapcsolatfelvétel magyar fejlesztőkkel, programkészítőkkel, kiadókkal
A www.sinclair.hu alapításától kezdve alapgondolat volt a magyar készítésű, kiadású programok összegyűjtése, amely első lépései a World of Spectrum adatbázisán alapultak. Sikerült is pár játékot beazonosítani, de érezhető volt, hogy a lista korántsem teljes. Ahogy a Speccyalista közösség létszáma folyamatosan gyarapodott, úgy mindig előkerül egy-egy régi magyar kazetta, régi emlék egy magyar játékról, amelyek természetesen azonnal bekerültek a gyűjteménybe.



Stonechip billentyűzet bemutatása

2010. 48. hét
Írta: Makranc
Sikerült hozzájutnom egy ilyen elég ritka darabhoz. Az első, amelyiket ebayen láttam, "aranyárban" kelt el. A másodikat sikerült elfogadható áron megcsípnem, így kerülhetett sor a kipróbálására.



25. Spectrum szülinap az OMM-ben

2010. 29. hét
Írta: KGB
A Sinclair ZX Spectrum huszonötödik születésnapját az Országos Műszaki Múzeum falai között, a Kozma professzor által tervezett jelfogós számítógép és az URAL-2 elektroncsöves komputer árnyékában töltöttük, tehát a nagy elődök társaságában. A múzeum és a Sinclair.hu közös rendezvényén a házigazda, Képes Gábor muzeológus (Speccyalista körökben: KGB), aki az OMM matematika- és számítástechnikatörténeti gyűjteményének kurátora, mutatta be a múzeum kollekcióját és saját büszkeségét, az A-bike összecsukható kerékpárt.



Origin Systems Inc. bemutatása

2010. 23. hét
Írta: Victory
Az Origin az Electronic Arts kapcsán előkerült cég, melyet az EA jól megvásárolt majd bezárt. Valószínűleg mindenki ismeri, vagy legalábbis hallott már munkásságukról, melyet az RPG témakörében az Ultima sorozattal követtek el.
A történet ennek megfelelően rövid is.
A céget 1983-ban Garriott család (Robert és Richard testvérek, Owen az apjuk) és Chuck Bueche alapította, miután Richard felmondta a Szerződését a Sierra On-Line-nal az Ultima 3. részének kiadására.



Átépítés 48K-ról 128K-ra

2010. 20. hét
Írta: Zozosoft
Egészen érdekes ötletet álltak elő cseh barátaink: építsünk 128K-s gépet a 48-asból!

Amely tulajdonképpen felfogható a nálunk is ismert 80K-s átalakítás tovább fejlesztésének. Ott a felső 32K memóriát alkotó 8 RAM IC lett kicserélve, ez esetben a videómemória 16K-ját alkotó 8 IC is cserére kerül, összesen 16 db 4164-es IC-re, így áll össze a 128K.




Electronic Arts bemutatása

2010. 19. hét
Írta: Victory
Az Electronic Arts-ot Trip Hawkins alapította 1982 nyarán, akkor még Amazin' Software néven 200.000 USD-vel, miután megvált korábbi munkahelyétől, az Apple Computertől. A kezdő csapat jórészt ex-Apple alkalmazottakból állt, de volt aki az Ataritól, az Ogilvytől, illetve jópáran még a Xerox PARC-tól is jöttek.



Térhatású Spectrum játékok

2010. 18. hét
Írta: Victory
Napjaink 3d megjelenítőinek korszakában, a shutter glasses (kitakarós elven működő szemüvegek, a monitoron képcserével) korában nem szabad elfelejtenünk a korai próbálkozásokat. Gondolná valaki, hogy már a Spectrum idejében is volt ilyesmire példa?



Sir Clive az örök optimista

2010. 17. hét
Írta: Csory
25 éve hogy a Sinclair C5 megjelent - és megbukott. Feltalálója mégsem tűri hogy az ilyen apróságok ötletei útjába álljanak. Jonathan Oven riportja Sir Clive Sinclairrel.

Vannak akik sosem tudják mikor van itt az ideje abbahagyni. Ez jellemző azokra akik a szokásosnál butábbak vagy éppen túlságosan okosak. Sir Clive Sinclair egyáltalán nem buta - sőt, valaha mindenki arra számított, hogy átveszi az uralmat a számítástechnika világában.



A mór megtette kötelességét...

2009. 49. hét
Írta: KGB
Talán ZX80 sem lett volna, sőt, talán az egész brit számítógépipar nem így alakul, ha a Science of Cambridge nevű kutatócsoport, egy Clive Sinclair nevű fejlesztővel az élen, nem készíti el az MK-14 nevű mikroszámítógépet.



RamPrint illesztő bemutatása

2009. 39. hét
Írta: Bali
Miután a Ram Electronics, kétségtelenül aratott a Music Machinejével, előállt a RamPrint párhuzamos nyomtató illesztővel.
A Ram Electronics ismét sokkal többre vállalkozott, mint egy újabb mezei nyomtató illesztő piacra dobására.



Jon Ritman bemutatása

2009. 24. hét
Írta: QLFan
Igen, sosem felejtjük el az elsőt. Az első élményt, amely összeköt bennünket a Spectrummal.

Általános iskolai jóbarátom, Ákos - ma egy közigazgatási főhatóság vezető jogásza, és fogalma sincs, szülei lakásának melyik elrejtett zugában van bedobozolva a gumibillentyűs Speccy-je az Interface II-vel és az ebay-en ma már aranyárban gazdát cserélő játékcartridge-ekkel - édesapja minisztériumi kiküldetésben volt Londonban, 1985 Karácsonya tájékán, és vett focirajongó fiának egy eredeti kazettás játékprogramot. Valami Match Day volt a neve



Speccy emu Nintendo DS-en

2009. 1. hét
Írta: Hpeter
Miközben egyre újabb hardverek jelennek meg kis számítógépünkhöz, melyek jórészt a programok tárolását próbálják a 21. századnak megfelelően megoldani, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az újonnan megjelent hardverek, kézi számítógépek, zseb pc-k, mobiltelefonok, játék konzolok is alkalmasak ZX Spectrum emulálására, hála sok lelkes programozó munkájának.



David Perry bemutatása.

2008. 20. hét
Írta: Asimo
Nevéhez olyan nagy sikerek fűződnek, mint a Three Weeks in Paradise (Mikro-Gen), Herbert's Dummy Run (Mikro-Gen), Supremacy (Probe/Virgin), Aladdin (Virgin), Earthworm Jim (Shiny/Playmates), MDK (Shiny/Interplay), Enter the Matrix (Shiny/Atari).



Music Machine ismertetése

2008. 18. hét
Írta: SpV
A ZX Spectrum megjelenése óta számos kritika érte a szegény BEEP-et, bár ami azt illeti az utóbbi időben egészen szép dolgokat művelnek vele (elég, ha csak a GALACTIC GUNNERS, vagy a RESCUE programot említjük). A SPECTRUM zenei téren való felhasználását több cég is forszírozta az utóbbi időben. Ilyen tervezőmunka egyik eredménye lett a RAM Electronics Ltd. 1986-ban piacra dobott perifériája, amely a MUSIC MACHINE nevet viseli.



Kempston Centronics E ismertetése

2008. 17. hét
Írta: Makranc
Kempston Centronics E interfész nem különösképpen meglepően centronics kompatilibilis nyomtatók illesztésére szolgál. Az EPROM-ban található működtető szoftver segítségével az LLIST, LPRINT és COPY parancsok centronics protokollon keresztül kerülnek értelmezésre a nyomtatóban.



A ZotyoCopy lelki világa

2008. 13. hét
Írta: Pgyuri
Egy napon Bali felcsigázott a kérdéssel, miszerint mi lehet a különbség a ZotyoCopy+ és a ZotyoCopy# között. Gräff Zoltán (Zotyó) az interjúban ugyan utalt az eltérésekre, de érdekesnek ígérkezett a feladat a programok összehasonlítására, így elvállaltam a munkát.
Első dolgom volt a szemrevételezés. Ugyanis ha két program nagyon különbözik megjelenésében, akkor számíthatunk arra, hogy teljesen újraírt kódról van szó, vagyis mindkét programot teljesen vissza kell fejteni.



Speccyalista Krónika

2008. 12. hét
Írta: Pgyuri
10 évesek vagyunk! Újabb nagy Spectrum születésnap közeledik, a 25 éves. Ennek tiszteletére Képes Gábor (KGB) által szerveződik egy összejövetel, ahol a klubtagok szép számmal képviseltetik magukat. Remek és méltó alkalom, hogy az Országos Műszaki Múzeum régi számítógépei között lehet ünnepelni ennek a kis, szürkegombos számítógépnek a születését.



Speccyalista Nap 2005 beszámoló

2008. 11. hét
Írta: Pgyuri
2005. november 26-án ismét nagyszabású rendezvényen gyűltünk össze, mi, hazai ZX Spectrum rajongók. Már az előkészületek is nagy izgalommal teltek, hosszas időpont egyeztetés után találtuk ki és szerveztük meg a nagy napot.
A helyszín a szokásos helyen, egy nagyobb teremben volt. Kora délután megérkeztek az első TV-k és Spectrumok, majd rövidesen megtelt a terem nyüzsgő élettel.



Programsugárzás

2008. 10. hét
Írta: gg630504
1986-ban programsugárzással kísérletezett a Posta (ma Antenna Hungária). Budapesten egy kis adóval 68.18 MHz-en (az OIRT URH FM sávban) próbálkoztak. Az akkoriban elterjedt (létező, beszerezhető) házi számítógépek "szabványos" háttértárolója kazettás hangmagnetofon volt. Mentéshez a számítógép hangfrekvenciás sávba eső jelet szolgáltatott, betöltéshez pedig ugyanilyen hangfrekvenciás jelet várt. Elsősorban Zx Spectrum, majd Commodore - és talán HT-1080Z - programokat terjesztettek. Később a TV hangcsatornáján kívül a 3. műsorban (ma MR3 Bartók) is adtak programokat - számítástechnikai műsorok végén. ...



Interjú Bankó Miklóssal

2007. 42. hét
Írta: Bali
A Sinclair.hu mindig is fontos feladatának érezte, hogy a "Spectrumos éra" hazai nagyjait felkutassa és emléket állítson akkori tevékenységüknek, mellyel jelentősen hozzájárultak a hazai számítástechnika elterjedésében.
A MICROTEAM meghatározó szereplője volt a hazai Spectrumos életnek, így került most reflektorfénybe Bankó Miklós, aki az immáron negyedévszázados MICROTEAM vezetője.



MUZIX81 ismertető

2007. 39. hét
Írta: DPMI
A MUZIX81-ként ismert rendszer két termékből áll, ezek a Composer és az Audio Processor, amelyek egy-egy hardver interfészt jelentenek a működtető programokkal (minimum 16kB-os ZX81 vagy ZX Spectrum gépekhez). A rendszer fejlesztésének és használatának történetét a Riportok oldalon olvashatjuk. Az alábbi ismertető a termékek képességeit és jellemzőit ismerteti (sajnos csak a leírások alapján, valós használati tapasztalatok nélkül - ezért bármilyen kiigazítást, bővítést szívesen látunk). A leírásokat az 1.01-es verziójú, ZX81-hez készült programokhoz készítették Szalay András és Sándor 1983-ban. A Spectrumos kiterjesztéseket külön tárgyaljuk.



Linus vs QL

2007. 29. hét
Írta: Edy
Érdekes információt olvastam a wikipedián a Linux szülőattyáról, Linus Trovalds-ról. Kicsit mélyebbre ástam és az olvasottakat szeretném veletek is megosztani:
Linus 1982-ben, 12 éves korában kapta meg első számítógépét, egy Commodore VIC-20-ast, amely végérvényesen felkeltette érdeklődését a számítógépek iránt. Két év után, 1984-ben elcserélte egy Sinclair QL-re



Interjú BE--BE Soft-tal

2007. 14. hét
Írta: Bali
A Speccyalista MegaParty 2004-en találkoztam először Borkuti Bélával, aki akkor felfedte, hogy ő a legendás BE--BE Soft. Már akkor elhatároztam, hogy ő sem hiányozhat az Arcképcsarnokból. Így most végre fény derülhet, hogy miként is juthattunk akkoriban betevő programjainkhoz a vasfüggönyön innen.



Activision Inc. bemutatása

2006. 23. hét
Írta: Asimo
Az Activision vállalatot 1979 őszén alapította négy fejlesztő: David Crane, Bob Whitehead, Alan Miller és Larry Kaplan. Mindannyian az Atarinál dolgoztak 1976 óta, az Atari 2600 konzolra fejlesztettek játékokat. 1978-ban Crane, Miller és Whitehead részt vettek az Atari 400/800 számítógép működtető szoftverének (OS) fejlesztésében is.



Kayde mikrokapcsolós ZX81 billentyűzet

2006. 21. hét
Írta: Sam. Joe
Volt egy ideig szó a listán olyan Spectrum billentyűzet megalkotásáról, amit az eredeti gumigombok alá lehetne beépíteni, és kiváltaná a fóliát valamilyen strapabíróbb műszaki alapokon. Töprengtünk a mikrokapcsolókon, de úgy tűnt, hogy nem lehetne elég laposra megépíteni egy ilyet. Csak a történeti hűség kedvéért: a \"jó\" öreg QuickShot botkormány mintájára felmerült a \"teknőchátú\", nyákra ültethető kapcsolók felhasználása. Jelentem, hogy nincs új a nap alatt, a mikrokapcsolós pótlékot elkészítették ZX81-hez. Könnyen tehették, hiszen ott nincs a felső fém fedőlap, bátran terjeszkedhettek felfelé.



Ismeretlen ZX81 billentyű

2006. 12. hét
Írta: Sam. Joe
Ha egy időben érkeznek hozzám - vagy ha Bali nem utálná utólag átvakarni az oldalt -, akkor ezt a szerkezetet, a Filesixty Push-Button-t, meg egy harmadik csodát, ami szintén mostanában landolt, egyetlen cikkben tárgyaltam volna, "A jó, a rossz és a csúf", vagy "Míg lócitrom van, madár is akad" címen.



Filesixty pushbutton billentyűzet ismertetése

2006. 6. hét
Írta: Sam. Joe
Nincs új a nap alatt! A rendes billentyűzettel felszerelt számítógépnek látszó, ámde éppen úgy csapnivaló, billentyűfóliát tartalmazó tárgy, a Spectrum Plus bizony-bizony nem is Sir Clive agyából pattant ki! Sőt! Még csak nem is a semmi szupert nem tartalmazó Super Keyboard volt az első ilyen csoda. Úgy fest megtaláltuk az első placébóbillentyűt.



TVC Spectrum Emulátor

2006. 1. hét
Írta: Sam. Joe
Amire igazán büszkék vagyunk a Sinclair.HU-n, azok a magyar vonatkozású anyagok. Különösen ha valami olyasmiről tudósíthatunk, ami ha nem kutatjuk fel a készítőket, emlékezetünk bugyraiból nem bukkannak fel a régi nevek, címek és telefonszámok, akkor végképp érdemtelenül feledésbe merült volna. Valószínűleg a Videoton TV Computer meggyőződéses rajongói sem tudják, hogy készült hardveres Spectrum emulátor kedvencükhöz, de sohasem jutott túl a fejlesztői prototípus státuszon. Bata László a szerkezet egyik atyja.



A Spectrum ROM cartridge-ek története

2005. 41. hét
Írta: Sam. Joe
Kutakodjunk bármelyik megbízható Sinclair információforrásban is, egészen bizonyos, hogy mindegyik tízféle megjelent Spectrum ROM cartridge-et fog említeni. Pedig létezett egy a Sinclair Research által készített tizenegyedik is, melyről a legnagyobb valószínűséggel a gyűjtők zöme még csak nem is hallott!



PlusD diszk illesztő ismertetése

2005. 38. hét
Írta: HA5AWS
Angol fejlesztésű diszk és nyomtató illesztő. Megjelenését követően rengeteg fejlesztés és program készült rá. Parancsaiban megegyezik az Interface1 parancskészletével, ami bizonyos programoknál így semmilyen átírást nem igényelt. Saját parancskészlete is van, aminek szintaktikája nagyon egyszerű. A diszk teljes területét kihasználó DOS program nagyon gyors hozzáférést biztosít. 48K teljes mentés betöltési ideje 3,5 s. A formázott lemez kapacitása 800K.



Visszalépés az előző oldalra